II. nap # MÚLT × Sherlock Holmes legújabb kalandjai: A visszatérő

Cím: Sherlock Holmes legújabb kalandjai: A visszatérő

Csapat: Múlt

Helyszínkulcs: erdő

Karakterkulcs: Mike Stamford

Szereplők: Sherlock Holmes, John Watson, Moriarty, Mike Stamford

Műfaj: krimi, novella,

Korhatár:12

Figyelmeztetések: AU, OOC karakterek (inkább kiteszem), szereplő halála, kliséhalmok

Leírás: Mike Stamford gyilkosság áldozata lesz. Sherlock és Watson mindent megtesz annak érdekében, hogy megoldják ezt a különös ügyet. Egy ködös erdő különös dolgokat rejt.

Megjegyzés: Az azonos című film címét csak kölcsönvettem, nekem anyagi hasznom nem származik belőle.

A visszatérő

– Nézzen a lába elé, Watson! – vakkantott Sherlock Holmes, amint épp a nyomában botorkáltam. 

Sűrű, sötét erdőben voltunk. A detektív egy ösvényen haladt lépésről-lépésre, olyan lassan és olyan figyelmesen, ahogyan azt egy valamire való nyomozótól telik. Nagyítójával a kezében, minden apró fűszál alá benézett, én pedig hűséges ebként baktattam utána, nehogy bármit is letapossak. Nemhiába tartottam Sherlockot a legjobbnak, biztos voltam benne, hogy hamarosan talál valamit, ami megoldja végre ezt a kacifántos ügyet, amin már majdnem egy hónapja dolgoztunk. Az egész azzal kezdődött, hogy Mike Stamfordot megölték. Az orvos a barátom volt, és a halála mélyen megérintett. Az eset után elég rossz hangulatba kerültem, de az, hogy Holmes mellettem állt, és megígérte, hogy mindent elkövet azért, hogy a gyilkos kézre kerüljön, helyrebillentett. Órák óta bolyongtunk az erdőben, de még mindig nem találtunk semmit. 

– Kezd sötétedni, vissza kellene mennünk, Holmes – javasoltam.

– Még nem, Watson! Higgye el, már nem lehetünk messze a megoldástól. 

– Jó, de tudja,mit mesélnek arról, ha leszáll a köd.

– Ne csinálja, Watson, az csak mendemonda! Csak nem ijedt meg attól a mesétől? – kacagott fel. 

– Ami azt illeti… Fogalmam sincs, mi lelt, igaza van! – adtam meg magam. 

Persze ez hazugság volt, hiszen igenis rettegtem azóta, hogy saját szememmel láttam a jelenséget. A legenda szerint volt egy fiú, aki eltűnt a ködben, és amint a fehérség leszáll, megjelenik azoknak, akik épp az erdőben bolyonganak.  Holmes túlságosan realista volt ahhoz, hogy higgyen az ilyesmiben, én viszont már álmodtam is a dologról. 

– Badarság! Még körülnézünk arra, és utána visszamegyünk a fogadóba. 

Inkább lenyeltem, mit gondoltam a további nézelődésről, hiszen a hideg futkosott a hátamon. Úgy tűnt, hogy az erdő egyre áthatolhatatlanabbá válik. Sűrűsödtek a fák, az ösvény pedig egyre keskenyedett.  

– Ezt nézze!

– Egy szelence? Mégis hogy kerülhetett ide? 

Holmes egy ezüst szelencére bukkant a faágak között. 

– Ezen van valami írás, de nem tudom kivenni a feliratot. Mibe, hogy a barátjáé volt?

Magam is szemügyre vettem a tárgyat, ám a feliratot én sem tudtam kiolvasni. Kipattintottam a tetejét, és meglepetés ért: egy apróra összehajtott papírra bukkantam.

– Maga egész egyszerűen lenyűgöző, Watson! – kiáltott fel a barátom. 

Kibontottam a papírost, és ekkor ért a második meglepetés: a papíron nem állt semmi. 

– Ez nagyon furcsa. Mit akarhatott üzenni Mike? Mi az, amit nem mondhatott el? 

– Most már valóban vissza kell mennünk, Watson, meg kell vizsgálnunk ezt, valószínűleg láthatatlan tintával írták. 

A szürkület gyorsan váltott át sötétségbe, és mire visszaértünk a fogadónkba, már esteledett.

Jómagam lepihentem, mert egészen elfáradtam a sétától, Holmes viszont tovább dolgozott. Karnyújtásnyira voltunk a megoldástól, és szeretett volna minél előbb pontot tenni az ügy végére. 

A kimerítő sétához képest nehezen aludtam el. Mike-ra gondoltam, mindarra, amit tudtunk az esetről.

Holtan találtak rá a fogadóban, nem sokkal azután, hogy ide utazott a munkája miatt. A nála talált papírokból kiderült, hogy egy új gyógyszer felfedezésén dolgozott, amihez a legtöbb hozzávalót különleges növények adták. Valahogy kiderült, hogy min dolgozik, és ez szemet szúrhatott valakinek. A kérdés már csak az volt, kinek árthatott a felfedezésével,és miért? Reméltem, hogy a szelencében talált papír hasznunkra lesz. A túl sok gondolkodás után a falióra ütemes kattogása ringatott el. 

Másnap reggel Holmes ébresztett föl. Azt mondta, igyekezzek, mert éjjel megoldotta a papír rejtélyét. Sikerült láthatóvá tennie a tintát egy régi módszerrel, de minden igyekezet ellenére sem jutottunk megoldásra, hiszen csak egy rövidítés állt rajta. 

–  M? Ki a fene az az M.? – bámultam a papírra.

– Reméltem, hogy eszébe jut valami. Egyszerűen nem fér a fejembe, Watson, miért csak ennyit közölt velünk Mike. Legalább eggyel több szó állna a papíron, vagy bármi más, ami közelebb juttat a megoldáshoz – jött ki a sodrából Holmes. 

Ritkán láttam ilyen tanácstalannak a detektívet. Pipára gyújtott, és járkálni kezdett fel-alá.

Az eső kopogását hallottam, aminek nem örültem, hiszen Holmes biztosan ma is ki akart menni, így azonban nehezebb dolgunk lesz, hiszen sok nyom elmosódik. 

Reggeli után azonnal a terepre indultunk. Nem volt mit tenni, felkaptam hát az esőkabátot és a vízálló csizmát, és reménykedtem, hogy napközben javulni fog az idő. 

– Az ösvény egy barlang bejáratához vezet – nyugtatott Holmes. 

– Már ha el tudunk jutni odáig ilyen időben – vetettem ellen a javaslatot. 

– Ne legyen ilyen kishitű, barátom! – kacagott fel Holmes. 

Miután felcsapta a kalapját, útnak indultunk. Nehezebben haladunk, hiszen az ösvény felázott, a levelek csúszósak voltak, és ahol nem volt avar, ott a sár akadályozott minket. Ám jó negyven perc gyaloglás után tényleg elértünk egy sziklához, aminek az oldalában volt egy mélyedés, ami a barlang bejárata lehetett. 

– Biztosan azon tűnődik, hogy fogunk ilyen szűk helyen haladni. Ne aggódjon, belül tágasabb. 

– Maga már járt itt? – csodálkoztam.

– Néhány éjszakával ezelőtt. Lehet, hogy én vagyok a maga kísértete – nevetett. 

– Nem tartom ennyire mulatságosnak.

A bejárat valóban vékony volt, egy kövérebb ember nem is férhetett át rajta. Belépve azonban lenyűgöző látvány tárult a szemem elé. A belső rész roppant tágas volt, és zöld derengés ragyogtatta be a helyiséget. 

– Az ott egy tó? – hitetlenkedtem. – Ezt nevezem!

– Látja, mondtam, hogy érdemes rám hallgatni! Ez egy barlangi tó, a vize olyan tiszta, mint a gyémánt. Valószínűleg Mike is rábukkant, és felhasználta a kutatásához, nézze!

Egy törött kődarabra bukkant, amin én nem láttam semmi különlegeset, de a zseniális barátom bizonyára felfedezett valamit, amit más nem vesz észre. 

– Ezt kettéhasították. Ha egy követ csak úgy szétzúznak, az darabokra hullik, ennek viszont szabályosan éles pereme van. Talán egy baltával el lehet érni, hogy ily módon váljon szét, de ebben nem vagyok biztos. Ön szerint miért volt erre szükség itt?

– Nem tudom, talán ez lehetett a gyilkos fegyver? Vagy járt itt még valaki, és korabeli vágóeszközt készített. 

– Úgy van! Néha elképesztően zseniális gondolatai vannak, Watson, ám a maga következtetése nem egészen helytálló. Ez egy drágakő! Látja ezeket az elszíneződéseket? Aki ezt tette, valójában tudta, mit keres. 

– Elképesztő. Gondolja, hogy Mike drágakövekre bukkant, ám ezek a kövek másnak is hiányoztak?

– Elképzelhető. Jöjjön, mutatok valamit. 

Holmes megkerülte a kis tavat, és egy oldalsó járathoz vezetett. Beljebb haladva a járat egyre szűkült, ám végül megálltunk. Egy darabon óriási lyukak tátongtak, és ekkor már magam is láthattam; a sziklában drágakövek csillogtak. Nem tudtam, mifélék lehetnek, de biztos egy vagyont érnek. Ám abban is biztos voltam, hogy a tulajdonosuk sem lehetett messze. Nem tetszett ez nekem. 

– Nem kéne itt lennünk. Mi van, ha megjelenik a tulaj?

– Nem fog. Ez az egész Miké volt, hiszen a jegyzeteiben leírta, hogy ő fedezte fel, így végeredményben nincs gazdája. 

– De valakinek akkor is a tyúkszemére lépett, hiszen emiatt tették el láb alól. 

– Ha valakinek hiányozna ez a hely, már az egész barlang le lenne zárva. A gyilkosunk csupán szakmai féltékenységből ölt. Mike előbb jött rá valamire, mint ő, ezért tett róla, hogy az ő neve kerüljön előtérbe. 

– Akkor sem hiszem, hogy ez a hely érintetlen marad. 

– Előbb-utóbb felfedezik, de addig is, jobban kéne aggódnunk M. miatt. 

Az eső kezdett alábbhagyni, de úgy tűnt, egész napra ez lesz a jellemző. Visszatértünk a fogadóba, és Holmes nekiállt átvizsgálni a drágakő darabot. Újra előszedtem Mike iratait, és a délután hátralevő részében a feljegyzéseit olvasgattam. Kezdett összeállni a kirakós. Mike tényleg felfedezett valamit, ezen kívül pedig biztosak lehettünk benne, hogy gyilkosság áldozata lett. Már csak azt kellet kideríteni, ki az a titokzatos M.

Holmes pipára gyújtott, amitől az egész szoba kezdett levegőtlenné válni. Telt-múlt az idő, és továbbra sem jutottuk előrébb. Nem sokkal később kopogás zavarta meg a töprengésünket. A csapos volt az, és egy táviratot nyújtott át. Az üzenet Londonból érkezett.

Sherlock Holmesnak és John Watsonnak

Remélem, jól érzik magukat Bristolban. Bár az idő nem éppen a legjobb, bizonyára megvannak ennek az időszaknak is a szépségei. Megtalálták a szelencémet?

Minden jót kíván barátjuk, 

M.

Az üzenet mellett egy darab ékkő feküdt. 

– Ez szórakozik rajtunk, Watson! – fakadt ki Holmes. – Lehet, hogy van itt egy besúgó, és bármi, amihez nyúlunk, máris köztudomású. 

– Úgy tűnik, mégis tud a kövekről. Gyönyörű darab. 

Holmes időközben rájött, hogy a drágakövek borostyánok. A kezemben tartott drágakövet már az itteni termésből készíthették. 

– Kétség kívül. További óvintézkedéseket kell tennünk, Watson, különben bolondot csinál belőlünk.

A következő fél órában minden apró lyukba belenéztünk. Rejtett nyílást kerestünk, mert Holmes szerint másképp nem juthattak ki innen az információk. A kandalló nem várt meglepetést rejtegetett. 

– Ide nézzen, egy kallantyú – kiáltott fel izgatottan a detektív. 

Megnyomta a kis rejtett kart, mire a kandalló hátulja elmozdult. Pont akkora rés támad, amin egy vékony ember gond nélkül be tud bújni.  

– Jöjjön! Hozza azt a lámpást is – mutatott a falon lévő fényforrásra. 

– Biztos, hogy ez jó ötlet, Holmes? – tiltakoztam. 

– Ne legyen ilyen nyuszi. Legalább már tudjuk, hogy M. nem lehet messze. 

Nem tehettem mást, követtem a barátomat. Az alagút elég szűk volt, egymás mellett nem is fértünk el. Néhol le kellett hajtani a fejünket, hogy tovább tudjunk haladni. Nem tudtam, mennyi ideje voltunk odalent, de nekem óráknak tűnt. Végül az alagút kezdett kiszélesedni, és abban a barlangban lyukadtunk ki, ahol az ékköveket találtuk. 

– Ez az alagút régóta áll itt, nem hiszem el, hogy erről senki nem tud a fogadóban. Nyilván jó okuk volt összekötni a helyszíneket. 

– Tehát M. valószínűleg tud erről, és gyakori vendég volt a szobánkban. Van gyanúsítottja?

– Van, de nem hiszem, hogy ő az. Moriarty professzort csak felismernénk. 

– Moriarty? Hiszen láttuk meghalni, ne mondja, hogy túlélte azt a zuhanást! – döbbentem meg.

– Nem találták meg a holttestét, én pedig sosem hittem el, hogy valóban megszabadultunk tőle.

Úgy tűnt, Sherlock nem akar többet beszélni róla, ám másvalami késztette a csendre. A tó mellett egy újabb üzenet várt bennünket.

Gratulálok a megfejtéshez, uraim! Bár elég sokáig tartott rájönniük, ki vagyok, de meg kell hagyni, jól szórakoztam. Doktor Watson, részvétem a barátja miatt, igazán nem akartam neki ártani, de mivel rájött a titkomra nem tehettem mást. Elváltoztattam a külsőmet, ezért nem ismerhettek föl, ám ő meglátott, amikor a szobában sminkeltem. Mike is rábukkant erre az alagútra, igaz, ő gyorsabb volt, de végül nem eléggé.

Kedves Holmes!

Amikor ezt olvassa, én már úton leszek Európába. Talán egyszer sikerül sarokba szorítania.

Maradok tisztelettel:

James Moriarty

A detektív úgy állt ott, mint akit sokkoltak. Az üzenetet többször átfutotta, hátha talál benne még valamit, ám a csend kezdett kínossá válni.

– Holmes jól van? Ne vegye a szívére. Hé, Holmes!

– Minden rendben, Watson, jöjjön, nincs keresnivalónk itt. 

– Megtett mindent, amit csak lehetett, Holmes. Ne bosszankodjon! Hálával tartozom önnek. 

A merev arckifejezés helyét mosoly vette át, majd a detektív felkacagott, ám ez olyan kacaj volt, amitől az embernek feláll a hátán a szőr. 

– Visszatért, Watson! Az ördög visszatért. Addig nem nyugszom, amíg szabadlábon van. 

– Tudom, Holmes, de menjünk innen, kezd sötétedni. 

Visszamentünk a szobánkba. Mire átsétáltunk az alagúton már beesteledett. 

Másnap elhagytuk a fogadót. Minden, amin Mike Stamford dolgozott, a táskámba került, és megígértem magamnak, hogy a megfelelő emberek kezébe juttatom. A kutatásairól szakvéleményt írok, és megjelentetem akkor is, ha lesz olyan, akinek ez nem fog tetszeni.

Vége